2016. augusztus 30., kedd

3.rész - Change ~ Átváltozás

Iszonyatos migrénnel és gyomorfájással kelt. A szobájában majdnem félhomály volt, amiért hálás volt valakinek. Szóra nyitotta a száját, de nem jött ki rajta egy hang sem. Annyira kiszáradt a torka, hogy beszélni sem tudott. Fuldokolva nyúlt a fél literes palack ásványvízért, ami kicsit enyhített torka szárazságán. Furcsa íz keveredett a szájában a vízzel. Törölgetni kezdte a száját és akkor fekete vért látott meg a kezén. A kezeire is rá volt száradva. Sírással küszködött és nem értette mi történt. A kínzó fájdalom úgy nyomta vissza az ágyba, mintha egy szörnyeteg akarta volna felfalni és küzdött ellene. Ha tudta volna, biztosan elsikította volna magát. 

Az ajtó hamarosan kinyílt és egyszerre többen is beléptek rajta. - Jó reggelt. - Ismerte fel az elsőben Jaejoong reszelős hangját. Valaki széthúzta a sötétítőt és halkan nyöszörögve vetette le magát az ágyról, hogy ne érje az égető fény. - Húzd vissza! - szólt az illetőnek a fiú és pillanatokkal később ismét félhomály uralkodott a szobában. A sötétség elűzésére felkapcsolták az éjjeli lámpát és Jaejoong ledermedt arcával került szembe. - Jézusom!

Fejét a tükör felé kapta és amikor meglátta benne eltorzult arcát, addig bámulta, míg apró darabokra nem tört. A feléjük repülő szilánkokat megállította, majd hagyta, hogy lehulljanak a földre.

- Ez meg mi volt? - kérdezte ijedten Changmin.

- Mióta tudsz ilyet? - suttogta Jaejoong csak számára hallhatóan.

- Milyet? - kérdezte zavartan. 

Zihálni kezdett és nem bírt a fejfájással. - Jan! - halványan hallotta, hogy egymás után szólítják, de nem tudott rá figyelni. Sírva fogta a fejét egészen addig, míg a fájdalom ki nem teljesedett és túlvilágon hangon ordítani nem kezdett. A hangjától az ablakból kirobbantak az üvegek és a maradék tükör is darabokra hullott. Jaejoong finoman magához húzta, de nem bírta elviselni az érintését és sziszegve tolta el magától. - Mi a baj?

Ismét felé nyúlt. - Ne! - kiabálta rettegve. Arra lett figyelmes, hogy valaki bemászik az agyába. Nem tetszett neki az ötlet, így olyanra szánta el magát, amire eddig még nem. Megmutatta Yunho-nak, hogy milyen a pokla és pontosan mit él át a változás miatt.

- Mit látsz? - kérdezte Jaejoong. - Yunho!

Mintha a pokolban lett volna, ahonnan képtelen volt szabadulni. Kezek nyúltak ki a földből és tartották egy helyben. Ordítva próbált szabadulni tőlük, de nem engedték el. Néhány égette a bőrét. Tudta, ha elesik, akkor lehúzzák a mélybe és esélye sem lesz szabadulni. Válla furcsán kezdett lüktetni és amikor felnézett, az a lény állt előtte, akivel kölcsönösen megharapták egymást. Nagyon meglepődött amikor Yunho megjelent a háta mögött és ahogy közeledett, eltűntek a kezek, amik le akarták rántani a mélybe. Úgy rántotta vissza a szobába, hogy másra sem volt képes, csak kapkodta a fejét. 

- Mit láttál? - kérdezte Jaejoong a fiatalabbat, de nem tudta megmondani. - Yunho!

- Nézd meg a lábát! - A fiú úgy is tett.

Sebesen feltolta a dérdéig a pizsama nadrágját és akkor ledermedt. A bokáját égett kéznyomok borították. - Ezek démonok kéznyomai!

- Leakarták húzni a mélybe.

- Ha megteszik mielőtt átalakul, soha többé nem járhat a fényben! - 

A gondolattól meghűlt benne a vér. Ha ezt korábban tudta volna, nem ajánlotta volna fel a lénynek, hogy harapja meg. A pokol őt szólította és azt tervezte, hogy hamarosan bekebelezi. Ismét ott találta magát, de most nem akarták lehúzni. Fájdalmas nyögések és mindent betöltő sikítás visszhangzott minden felől. Hamarosan egyesével feltűntek olyan démonok, mint amelyikkel vérszerződést kötött. Rémülten hátrált négykézláb, ameddig egy falig nem ért, de onnan nem volt menekvés. Eluralkodott rajta a félelem és szinte a csontjáig hatolt. Hiába kiabált a fiúknak, úgy tűnt meg sem hallották. Túlvilági hangon kezdett üvölteni és akkor mintha magához tért volna.

- Jan! - rázogatta finoman valaki. - Térj magadhoz!

Levegő után kapkodva ismerte fel Changmin-t és húzta közelebb magához. Nem értette mi ütött belé, de leterítette a három fiút és csak bámulta őket. Valami vonzotta egyikükhöz, de fogalma sem volt róla, hogy micsoda. Megindult feléjük, de a szoba ajtaja kinyílt és megjelent Peter Haruma-val. Morgott egyet és ők automatikusan lefeküdtek és mozdulatlanok maradtak. Szép lassan feléjük kúszott, majd a nyakukhoz hajolt és szagolgatni kezdte őket. Mindketten jól eső nyögéssel feleltek a mozdulatára, de nem ők voltak, akiket akart. A soron következő Yunho volt, de benne sem volt az, amit keresett. Jaejoong tapasztaltan nyúlt ki érte, amikor elhelyezkedett az ölében és húzta a nyakához. 
Készségesen állt szolgálatára és benne megvolt az a bizonyos dolog. Először apró csókot hintett ajkaira, aztán már többet akart, de Changmin csalódott sóhaja megakadályozta abban, hogy tovább folytassa. Úgy morgott, mint amikor hívta valamelyik családtagját és a fiú reagált rá. Szinte extázisban sóhajtozott, míg elhelyezkedett az ölében. Amikor lehajolt hozzá először félelmet látott a szemeiben, aztán mélyen elmerült bennük és ez megváltozott. Lehajolt a nyakához és alaposan megszaglászta. Egy kéz simult a derekára, amitől azonnal megfagyott. Morogva fogta meg a fiú kezét és összefűzve ujjaikat szegezte a szőnyegre. A többiek mozdulni sem mertek.
Mintha minden mozdulatával azt sugallta volna, hogy megöli őket, ha megmozdulnak. Lassan visszafordult Changmin nyakához és folytatta, amiben megzavarták. Hallotta Yunho félelemmel teli sóhajait és Peter féltékenysége betöltötte a szoba minden egyes szegletét. A nap lemenőben volt. Changmin ismét nyögött egyet, amikor végignyalt a nyakán és ezúttal küzdött vele, hogy megérinthesse. Elhajolt tőle, hogy a szemeibe nézhessen és olyat látott, amit eddig még sosem. A fiú szinte könyörgött neki a szemeivel, hogy tegyen végre valamit. Ajkaival az övét kereste és amikor elérte, szenvedélyes csókba invitálta. A többiek miatt nem tudta elengedni magát és azon gondolkozott hogyan lehetnének kettesben, amikor valami betört a területükre.
Az ajtón egy furcsa külsejű vadász rontott be, aki rögtön ráirányította íjpuskáját. Alaposan megnézte magának és akkor látta meg, hogy egy olyan démon volt, aki az emberek védelmére szegődött. Jaejoong azonnal felpattant és védelmezően állt be közéjük. Alap esetben az ösztöneire hallgatott volna, de most nem tehette. Mindenki szerint menekülnie kellett és ezt is tette. A naplementében kiugrott az ablakon és meg sem állt a kriptákig. Bebújt a félhomályba és várt, ameddig lement a nap. Percre pontosan vergődött ki a levegőre, amikor már nem kellett tartania semmitől, de akkor a fájdalom belehasított a testébe és ordítva rogyott a földre.  
Levegő után kapkodott, karmaival a földbe és fűbe kapaszkodott, miközben a feje a föld felé nézett és négykézláb volt. Abban a néhány másodpercben míg nem voltak fájdalmai, próbált lazítani. Mélyen beszívta a levegőt, nem is sejtve, hogy ezzel mit indít el. Émelyegni kezdett, elgyengült, majd vér jött fel a gyomrából, amit a föld azonnal el is nyelt nyomtalanul. A hangja is megváltozott és csak akkor lett könnyebb, amikor felhasadt a bőre. Az egész néhány perc volt csupán, de neki egy örökkévalóságnak tűnt. Ordítva feküdt a hátára, majd minden kezdett lecsendesedni és az átváltozás utolsó lépései már kellemesebben mentek végbe. Végre kapott levegőt és az ereje is visszatérőben volt. Megkönnyebbülten sóhajtott fel, de meglepődött, amikor észrevette, hogy a ruhája tönkrement. Jaejoong bújtatta bele az egyik térdig érő hálóingébe, amiért hálás volt neki.  

- Jól vagy? - hallotta meg Changmin hangját. 

Bevillantak számára az átváltozása alatt látott rémképek. - Igen. - válaszolta és letörölte a könnyeit. 

Jaejoong vizsgálgatni kezdte. Hüvelykujjával gyengéden letörölte a vért a szájáról. - Megijesztettél minket. - A mondattól kicsordult egy könny a szeméből. 

- Öltem. - mondta reszketve. - A pokolban démonokat öltem. - pontosította a mondatát. - Ezért van fekete vér a kezemen. - Bevillant neki, amikor a karmaival felmarta a démon torkát. A semmiből előugrott a démon, akit korábban a szobájában hagyott és leterítette Changmin-t. Fejét azonnal odakapta és vicsorogni kezdett. - Ha baja esik, kibelezlek!

- Ki vagy? - tette fel a kérdést.

Túlvilági hangon ráordított és a démon hátrálni kezdett. - A Hatcher-ök második eredője!

A démon eltette a tőrféleséget, amit a fiú nyakának szegezett korábban és nagyot nyelt. Dacosan állta a pillantását és szemei kikerekedtek. - Hol szerezted?

- Ajándék volt. - mondta dühösen.

- Egy ilyen harapást senki sem él túl, az pedig lehetetlen, hogy átalakuljon az áldozat!

A távolból egy ismeretlen eredetű lény merészkedett elő és legnagyobb meglepetésére nem őt, hanem a démon vadászt kapta el és szegezte a földnek. Felismerte benne a lényt, akivel múltkor megharapták egymást. Alig hallhatóan mordult egyet és a lény lemászott a vadászról, de a közelében maradt. Feszült pillanatok következtek, mert a vadász démon létére igen képzett volt és ezt nem tudta hová tenni. Azt hitte rá fog támadni, de helyette elsétált és nem tért vissza. A lény őt figyelte. A fiúk elindultak felé és amikor egyikük megérintette, támadóállásban várt az alkalomra, hogy megvédhesse. Intett nekik, hogy menjenek be a házba. Miután magára maradt, leült a földre és csak nézett maga elé. A lény tisztes távolságban ugyanígy tett és csak bámulták a csillagos eget.