2016. december 20., kedd

10.rész - The Final - A vég

Iszonyú fejfájással kezdett ébredezni. Hiába próbálkozott azzal, hogy minél hamarabb észhez térjen, nem sikerült. Bal karja fájón lüktetett és amikor alaposabban megnézte, egy tű volt benne, amin keresztül a vérébe juttattak valamit. Gyenge volt és szédült. Még arra sem volt ereje, hogy a többieket szólítsa. Összeszedte a maradék erejét és kihúzta a karjából a tűt, majd visszafeküdt a földre és csak próbált ébren maradni. Annyira elnyomta a szer, hogy akaratlanul is elaludt tőle. Végre minden kitisztult előtte. Egy cellában volt bezárva. Az ajtaja előtt őrök vártak, méghozzá nem is akármilyenek. Abban az állapotban észrevétlenül surranhatott ki, de előtte ellátta a dögök baját.
Szerencsétlenségére még így sem hagyhatta el az épületet, mintha csak tudták volna, hogy képes lehet erre. Kivágta az utolsó ajtót is maga elől, majd elordította magát és ezt többször is megismételte. Keserves segélykiáltása minden vérvonalába tartozóhoz eljutott. Sorban egymás után érkeztek a visszajelzések, hogy készen állnak és a segítségére sietnek. Az ajtó hamarosan kinyílt a cellájában, de ő még mindig azzal volt elfoglalva, hogy tudassa a többiekkel, hogy fogságban tartják. Valaki megragadta az állát és nézegetni kezdte az arcát. 

- Teljesen ki van ütve! - mondta egy ismeretlen hang.

- A ribanc kihúzta a branült. - Morogta D.K. - Ha nem lenne annyira fontos, most azonnal kinyírnám!

Az ajtó hamarosan ismét kinyílt. - Főnök, a Hatcher-ök furcsán viselkednek! - mondta izgatottan a férfi. 

Megkönnyebbült, amikor meghallotta az övéit kórusban üvölteni. - Tudják, hogy eltűnt! - vert mérgesen D.K. a falba ököllel. - Az a nyomorult kölyök ugyanolyan, mint Jan! Ha mindenki meghal és ő túléli, a vérvonal csak neki engedelmeskedik majd!

- Mit akarsz, mit tegyünk?

- Hozzátok ide, hogy megölhessem!

Egy újabb ismerős hangot vélt felfedezni a körülötte lévők között. - Van fogalmad róla mi lesz mikor megtudja? - D.K. csak nevetett. - Ha a családjáról van szó, nem ismer kegyelmet! Apró darabokra fog tépni!

A figyelmeztetést nem vette komolyan. - Nem tud, ha ilyen állapotban van.

- Te tényleg ennyire hülye vagy? - ezt kérdezhette volna ő is. - Jaejoong megtámadásakor az összes hozzád közel állót kinyírta! - A hatásszünetből tudta, hogy nagyon meglepődött. - Az embereitek nem tudták azonosítani őket. 

- Ő csak egy gyenge nő! - mondta gúnnyal a hangjában D.K. - Tény, hogy okos és talpraesett, de nincs benne ekkora erő! A többiek mészárolták le őket. - Titkon gúnyosan elmosolyodott. - Még Lucian-ből kinézem, de Jan nem képes arra, amire ő. Túlbecsülik.

A beszélgetés abbamaradt és ismét magára maradt. Azzal, hogy D.K. alábecsüli, lett egy kis előnye, amit ellene fordíthat. Amint kimegy a szervezetéből az az anyag, amitől elkábul, megkezdi hadjáratát. Csak remélni tudta, hogy Changmin hamarosan odaér a többiekkel és segítenek neki kijutni. Egy idő után valaki bement hozzá és letett valamit mellé. Nem mozdult meg, csak türelmesen várt, amíg valamennyire felhígult a vérében az anyag. Valamivel később kezdett múlni a kábasága és akkor megnézte mit kapott. Néhány tasak vér hevert mellette, készen, hogy megigya. Óvatosan kezdte el kortyolgatni őket, nem-e raktak beléjük valamit, de nem érzett bennük semmit. 
Az ajtó hamarosan kinyílt és mintha belöktek volna rajta valakit. Hangos csapódás jelezte, hogy magukra maradtak. Jó ideig próbált küzdeni az ébren maradással, de folyamatosan kudarcot vallott, ráadásul ki tudja kit raktak be hozzá. Ilyen kiszolgáltatott állapotban bárki megölhetné vagy azt tehetne vele amit csak akar. Ahogy telt az idő, egyre tovább volt képes ébren maradni és végre megérezte a vérszagot. Mielőtt megmozdulhatott volna, valaki belépett a cellába, mellé sétált, lerakott valamit a földre, majd néhány pillanat múlva el is ment. Akkor bátorságot gyűjtött és rabtársa keresésére indult.  

Szemei kikerekedtek, amikor Changmin egyenletesen lélegző testével találta szemben magát. Úgy ért hozzá, mint ahogy szokott. - Changmin. - suttogta a fiúnak. - Én vagyok!

Végre valahára a fiú kinyitotta a szemeit. - Jan? - kérdezte meglepetten, amikor felismerte. 

Alaposan megnézegette a sebeit. - Mit művelt veled az a mocsok?

- Nem fontos! - sóhajtotta a fiú. A tarkójára csúsztatta a kezét és közelebb húzta magát. - Lényeg, hogy veled vagyok!

A pillanat mintha megállt volna körülöttük és csak ketten lettek volna. Mélyen a szemeibe nézett, majd engedve az érzelmeinek összeérintette ajkaikat. Normális esetben nem tette volna, de most biztonságban érezte magát a fiúval és csak gyengédségre vágyott. A csók elmélyült és gyengéd maradt. Lassan bújtatták ki egymást ruhadarabjaikból. Elveszett Changmin csókjaiban és érintéseiben. Már azért is hálás volt, hogy ott volt vele. Testük ritmikus mozgása teljesen ellazította. Gyengéden kapaszkodott Changmin hátába és csak élvezte kettejük egybeolvadását. 
Amikor ajkai a nyakára vándoroltak, oldalra fordította a fejét, hogy még jobb hozzáférést biztosítson neki. Fejéből kiürültek a felesleges gondolatok és rá koncentrált. Abban a helyzetben csakis egymásra számíthattak. Teste hirtelen megfeszült, majd apró darabokra robbant és a forróság teljesen elöntötte. A fiú néhány erőtlen lökés múlva követte és fáradtan hullott rá. Jó időbe telt, míg minden visszaállt a rendes iramba és öltözködni kezdtek. Visszafeküdtek a földre. Fejét Changmin mellkasára helyezte, összefűzte ujjaikat és csak hallgatta a szívdobogását. 

Egy dolgot mégsem volt képes kiverni a fejéből. - Mi a baj? - rángatta ki a fiú a gondolataiból.

Nagyot kellett sóhajtania. - Fel fog használni téged. - mondta elszorult torokkal. - Meg fog ölni! 

Mintha csak érezte volna, hogy hová akar kilyukadni. - Nem lesz semmi bajom! - A kijelentéssel cseppet sem győzte meg.  

Érezte, hogy valami közeleg. Azzal, hogy mindenkivel tudatta elrabolták, elindított valamit. Kezdte visszanyerni az erejét és ekkor olyan képességei is felerősödtek, amikről eddig nem tudott. Hallotta a pokolban a démonokat, ahogy róla beszéltek. Elrabolták és mindenki őt keresi. Némelyikük még arról a bizonyos egyezségről is suttogott, amit elhintettek a világnak. Tudta, hogy hamarosan D.K. fülébe is eljut és kíváncsi lesz mit ajánlott fel miért cserébe. Az üres vér tasakokat a kezébe vette és elégette. Démona, akit korábban közülük valóvá tett, csak várta, hogy szóljon neki mikor támadhatnak. Annak a fajtának parancsolt, amelyiknek még maga a Sátán sem tudott. Lucian-nek igaza volt, mert olyan aduász volt a kezében, amivel még maga D.K. sem számolt. 

Hamarosan nyílt az ajtó és belépett rajta két férfi. - Mozgás! - szólt az egyik. - D.K. látni akar! - Nagyon nehezen akart elválni a fiútól, az őrök mégis elhúzták tőle.

Kábaságát bevetve elterelte a gyanút arról, hogy annak a démonnak, aki korábban róla mesélt. - Mit műveltél velem? - rázta meg a fejét, hogy hihetőbbnek tűnjön.

D.K. nevetett. - Olyan szert kaptál, ami bárkit kiütne! - Azt hitte, hogy a szerrel küzd annyira, pedig saját magával. Még korai volt, hogy felfedje magát. - Mellékhatásként kihozza a lényed domináns részét.

- Oh bassza meg! - szitkozódott magában. - Bírd ki még egy kicsit! - bíztatta magát. - Nemsokára kitörhetsz és megölheted. - Erőt gyűjtött és akkor megkérdezte. - Nem félsz, hogy mi lesz miután minket megöltél? - D.K. nagyot nézett. - Tudok a tervedről! - jelentette ki. - Nemcsak neked suttognak!

Az ajtó abban a másodpercben kinyílt és egy ismerős jelent meg, aki először meglepődött jelenlétén, majd illedelmesen meghajolt, hogy köszöntse. - Mi a faszt hajbókolsz? - Szólt rá D.K.

- A nagyúr akar veled beszélni! - a mondatra ő is megfagyott.

- Mit akar a Sátán? - A férfi nem szólt semmit, csak várt. - Vezesd be ide! - adta ki a parancsot és a férfi el is ment. - Biztos érted jött! - gúnyolódott D.K. Csak kuncogni tudott, amire felfigyelt.

Az ajtó egy hatalmas és túlvilági ordítással vágódott ki, majd belépett maga a Sátán, akit ő Alistair-nek hív. - Te nyomorult kis szarcsimbók! - fröcsögte a pokol ura. - Elraboltad egyetlen lényt aki megmenthet mindannyiunkat! - Zavarban volt, mert nem mostanra tervezte, hogy bevallják neki, hogy a Sátán hozzá tartozik. Zene volt füleinek, amikor D.K. embereinek halálsikolya hallatszott a levegőben. Alistair ott állt teljesen pompájában és D.K. félt tőle. Széttörte a csuklóján fityegő bilincset, majd csatlakozott a démonhoz. - Mit akarsz mit tegyek vele?

- Kapja meg amit akar! - jelentette ki. - Kerüljön Lucifer mellé... - itt szünetet tartott és Alistair már tudta hogyan fogja folytatni. - .... miután apró darabokra téptem!

A sikolyok egyre közelebbről hallatszódtak. D.K számára nem volt más lehetősé, csak a menekülés. A vérfarkasok ordítással teli zabálása örömmel töltötte el. A szer teljesen kiment a szervezetéből és szép lassan engedte, hogy átváltozzon. A gyáva futásnak eredt és közben néhány más lényt is rászabadított. Nagyot sóhajtva és teljesen átváltozva győzte le egyiket a másik után. Mikor zsákutcába került, odadobta D.K-nek az egyik lény fejét. Végső elkeseredésében aljas eszközhöz nyúlt. Biztosítéknak a kicsit még kába Changmin-t hozta elő.

- Ha nem hagysz békén, megölöm!

Nevetni kezdett. - Csak ennyi telik tőled? - halkan sóhajtott egyet és D.K.-ért néhány démon kéz nyúlt ki.

Mellette megjelent az a démon, aki korábban az övé lett. A pokol lassan megnyílt és a zombi démonok már nagyon várták D.K-t. Sajátja letépte a két karját, hogy még csak véletlenül se tudjon ellenállni, amikor lehúzzák a mélybe, hogy megkapja méltó büntetését. Mindenki legnagyobb meglepetésére intett a démonoknak, hogy engedjék el. D.K. kikecmergett a pokol szorításából és tátva maradt a szája, amikor visszanőttek a karjai. A gyáva először Changmin-nel próbált meg harcolni, de ő állta a sarat. Egyetlen ugrással ott termett, hogy megóvja és megölje D.K-t. Mikor meglendült a keze, ő az övét átütötte a mellkasán és elhúzta a fiútól.
Lehajította a földre és élvezettel nézte, ahogy eszébe jutottak annak a démonnak a szavai, aki korábban figyelmeztette vele kapcsolatban. teljes alakjában minden egyes démon és szörnyeteg szűkölt, mert attól féltek ők következnek. Néhányan elindultak felé, hogy megakadályozzák D.K halálát, de az övéi gyorsabbak voltak. Changmin, Jaejoong, Yunho, Peter és Haruma körülötte termettek, hogy védhessék, amíg elvégzi azt, amire készült. Vérszomjának engedve apró darabonként tépte le a végtagjait. Kegyelemdöfésként még a beleit is kihúzta belőle, mielőtt a pokolba nem vetette a zombi démonoknak. Lehunyta a szemeit és egy nagy sóhaj kíséretében előhozta azt a képességét, amivel az ellenségeit hamuvá égethette. 
Miután minden elcsendesült, Changmin mellé lépett és gyengéd csókba vonta. A többiek is lassan köré gyűltek. Szép lassan elindultak kifelé. A nap sugarai megvilágítottak mindent és melegséget hoztak magukkal. Az övéi élén sétált vissza a birtokaikra, hogy ismét biztonságban érezze magát. Lemosva magáról a vért és mocskot állt a teraszon és csak bámulta az övéit. Nedves hajába lágyan belekapott a szél. Szemeivel látta a pokolban lévő összes démont meghajolni előtte és elégedettség töltötte el. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése