2016. szeptember 21., szerda

7.rész ~ Drag Me to hell - Pokolba taszítva

Sikítva zuhant lefelé valahová. Nem merte megnézni hová került, de amikor a kéz szorítása megszűnt a bokáján és a térde a földet érintette, végre kinyitotta a szemét. Mindenütt tüzet látott, ameddig csak elnézett. Megfordult és akkor egy kapu előtt találta magát, amin a Pokol felirat díszelgett. Szíve kihagyott néhány ütemet és alig tudta felfogni mi is történt vele. A világ mintha kifordult volna magából és egy rémálomban találta magát. Mit vétett, hogy ide kellett kerülnie? Lehetséges, hogy ezt az árat kell megfizetnie azért, mert megölte a férfit? Nem láthatja a családját, a barátait, de még Changmin-t sem. Kétségbeesetten állt a kapu előtt és csak bámulta. 

 
Néhány perc vívódás után kénytelen volt elfogadni a sorsát és elhatározta, hogy megpróbálja a legjobbat kihozni belőle. Azért, hogy nyugodtan élhessen mindenkivel szembeszáll ha kell és nem fog kegyelmezni neki. Elindult a kapu felé, de arra nem számított, ami fogadta. Korábban is járt már a pokolban, de a legalján még sosem. Itt uralkodott a Sátán, akiről biztosra vette, hogy nem abban az elragadó emberi alakban fogadja majd őt, amit megszokott tőle. Lassan lépkedett, hogy mindent alaposabban szemügyre vehessen. A tűzön kívül ahol nem föld volt, ott víz helyett láva volt és szenvedő lelkek karjai nyúltak felé, hogy segítsen nekik, de esze ágában sem volt. 
Folytatta útját egészen addig, ameddig lángoló, zombihoz hasonlító démonokkal nem találkozott. A félelemtől majdnem teljesen lefagyott, amikor ránéztek és méregetni kezdték. Hirtelen érte a tudat, hogy kinézték maguknak. Kétségbeesetten kapkodta a fejét, hogy hová menekülhetne előlük. Egy épületet szúrt ki magának, ahová beszaladhat, amikor üldözőbe veszik. Néhány pillanattal később az egyik ordítani kezdett, majd elindult felé. 

 
 Először rohanni kezdett előlük. Azt tervezte, hogy majd kitalál valamit, hogy megmeneküljön, de valaki végig suttogott neki. Nem emberi lény, az ereiben démoni vér is csörgedezik és az új lényét még ki sem próbálta. Pontosan az ajtó előtt megállt és megbízott abban, aki azt javasolta, hogy harcoljon. Lehunyta szemeit és türelmesen várt. Hallotta a démonokat közeledni és amikor elég közel voltak, kinyitotta éjfekete szemeit. Tátott szájjal nézett magán körül, mert eltűntek és egyedül maradt. Gondolkodás nélkül kinyitotta az ajtót és belépett, nem is sejtve mit rejthet. 
Mintha otthon lett volna, de a többiek még csak észre sem vették. Hiába kiabált és rimánkodott nekik, nem volt haszna. Sírás fojtogatta és amikor nem bírta tovább, engedte, hogy eluralkodjon rajta. Hát megtörtént az, amitől legjobban rettegett. A többiek már nem szeretik és nem érdekli őket, hogy mi történt vele. Szinte kínozta a fájdalom, hogy megfelejtkeztek róla. Sebek jelentek meg a testén és a vére kifolyt a földre, kioltva az ott lévő repedésekben a tüzet és a lávát. A pokol nem a legjobb hely egy szerelmes nőnek, akinek a családja a mindene. A következő pillanatban egy kínpadon találta magát, amit démonok vettek körül és véres késeket nyalogattak. Egyikük a hozzá legközelebb eső falra mutatott és ott megjelent valami. Olyan volt, mintha egy rossz horrorfilmet nézne. Egy másik Changmin háta mögött termett és először összeszurkálta. Könnyei folyóként ömlöttek le az arcán és az állán, majd felsikított, amikor letépte szerelme fejét.

Changmin zihálva és a lány nevét kiáltva riadt fel álmából. Képtelen volt elhinni, hogy eltűnt. Hiába keresték minden lehetséges helyen, a nyomára sem akadtak. Furcsa érzések kerítették hatalmába. Tudta, hogy Jan él, csak azt nem tudta hol van. Érezte, hogy valami baj van, de nem tudta micsoda és mit kellene tennie. Bement a fürdőszobába és megmosta az arcát, majd a tükörbe nézett.

- Hol vagy Jan? - Kérdezte úgy, mintha azt remélné, hogy hallja. Megrázta fejét, megtörölte arcát és lement a többiekhez.

Képtelen volt megszokni, hogy nem Jan készíti a reggelit, hanem Jaejoong. Nem akarta megsérteni Hyung-ját, de kávén kívül semmit nem kért. Jan hiánya mindenkit megviselt. Csak szótlanul ültek a konyhában és kávézgattak. Folyamatosan csak az együtt töltött szép pillanatokra tudott gondolni. Ahogy hozzáért, vagy amikor legutóbb azon vitatkoztak, hogy nem kellene a playboyt játszania vagy átváltozáskor mit érzett, ahogy leteperte. Valami kapcsolatnak lennie kell köztük, ha annyira extázisba esett, hogy hagyta volna, hogy azt csináljon vele, amit akar. 
Az a szenvedély, ahogy a vérét szívta, amikor az első estélyen éhes voltak és utána a következőn a mosdóban a szőnyegen szenvedélyesen szeretkeztek, teljesen megbabonázta. Újra érezni akarta, de csak úgy lehet, ha megtalálta a lányt. Vajon hová mehetett? Miért tűnt el olyan hirtelen, miután megölte Gorman-t? Megtudta amit akart? Lehetséges, hogy a következő áldozat után ment? A többieknek feltűnt a furcsa viselkedése. Igyekezett nem arra gondolni, hogy Jan-nek baja eshetett, mert attól csak egyre idegesebb lett. 
Még mielőtt a többiek bármit is kérdezhettek volna tőle, felpattant és bement a szobájába, majd felöltözött. Úgy rohant ki a házból, hogy senkinek sem mondta kihez és hová megy. Mindenre elszántam rótta az utcákat, hátha valaki tudja hová lett Jan. Hiába kérdezett bárkit, senki sem tudta, sőt a szövetségesek közül sokan meglepődtek a hírre, hogy a lányt elnyelte a föld. Az utolsó reménysége egy Reign nevű férfi volt, de mielőtt megkérdezhette volna, ismeretlenek vették körül és csak vicsorogtak rá. 
Támadóállásba helyezkedett és készült a támadásra. Azok a valakik nem kérdeztek semmit, egyszerűen csak megindultak felé. Ütött, rúgott és használta a képességeit, de amikor egyszerre hárman támadtak rá, az egyiknek sikerült megkarmolnia és hátrahőkölt néhány lépést. Dühösen és zihálva kapta a kezét a mellkasához. Sebéből kiserkent a vére, de nem adhatta fel, mert lehet csak így juthat el Jan-hez. Ordított egyet és már arra készült, hogy nekik ront, amikor valaki megszólalt mögötte.  

- Ejnye! - hallotta meg Jaejoong rekedtes hangját. - Minket kihagynál a buliból?

Mind az öten mellé álltak és most már egyenlő eséllyel harcolhatott az ellenséggel. Nem is kellett sokat várnia, mert a harc folytatódott. Nem kímélt senkit. Arra eszmélt fel, hogy az ő ellenfelének a feje a gerincével együtt a kezében lóg véresen. Eddig élete során sosem ölt meg ennyire kegyetlenül senkit. Sosem volt rá jellemző ekkora vérszomj, mint amit most érzett. Yunho kikerekedett szemekkel nézett rá, míg a többiek mosolyogtak. Jaejoong kivette a kezéből a maradványt és a többihez tette, majd tűz jelent meg a testek és részeik körül, amik néhány pillanat múlva hamuvá váltak. 

- Démonok! - vicsorogta Peter.

Jaejoong mérgesen morgott egyet. - Még mindig nem érem el!

- Nekem sem megy! - erősítette meg Haruma és akkor már látta rajta, hogy a legrosszabbra gondolt.  

- Ki ne merd mondani! - mordult rá az idősebbre. - Nem halt meg!

- Egyikőtök sem tudja elérni? - kérdezte idegesen Yunho.

A válasz egyértelmű volt azzal, hogy mindketten megrázták a fejüket. Idegesen belerúgott az egyik kukába, ami apró darabokra törött a hatalmas erőtől. Már majdnem feladta, amikor halkan meghallotta, hogy valaki a nevén szólítja.

- Changmin. - mondta újra a hang. - Changmin! - kiáltotta és akkor végre felismerte.

- Jan? - mondta ki a nevét. - Hol vagy? - Nem jött válasz, de egy sötét helyen látta, aztán lángok jelentek meg körülötte. Hallotta fájdalmas sikítását, aztán démonok jelentek meg körülötte.

- Mit látsz? - kérdezte Jaejoong.

- Tüzet és démonokat. - válaszolta.

- A pokolban van. - mondta a Reign nevű férfi. - Oda nem mehettek le!

- Muszáj! - ordította Jaejoong.

A férfi a vállára tette a kezét. - Csak te tudod kihozni onnan! - mindenki lefagyott a mondattól. - Egyedül te vagy képes uralni a tüzet és csak veled tud beszélni!

Megerősítően bólintott. - Hogy jutok le oda?

- Kövesd a lényt. - mutatott rá a férfi és ő gondolkodás nélkül megtette.

Szorosan annak a démonnak a nyomában volt, amelyik megharapta a lányt. Egy furcsa épületbe ment ahol semmi sem volt. Kétségbeesetten forgolódott, amíg egy kéz megragadta a lábát és lehúzta a mélybe. Néhány pillanattal később egy kapu előtt találta magát, amire a Pokol szó volt kiírva. Gondolkodás nélkül bement. Egy hosszú út vezetett az első épülethez, amiből érezte, hogy kapcsolatba került a lánnyal. Amint bezáródott mögötte az ajtó, démonok vették körül. Meghallotta Jan ordítását és nem várt tovább. 
Átverekedte magát a démonokon, hogy egy folyosóra mehessen. Ismét ordítást hallott, de az már másabb volt, mint az előző. Démonok sikítása visszhangzott a folyosón és neki csak az járt a fejében, hogy szerelmét megtalálja. A folyosó végén kinyílt egy ajtó és olyan tűz jött ki rajta, ami elégette a menekülő démonokat. Jan ijesztően nézett ki. Szólnia sem kellett hozzá, mert azonnal megismerte és amikor biztonságban érezte magát, elgyengült. Ölbe kapta és elindult vele kifelé. A kapu előtt nem sokkal zombiszerű démonok állták útjukat. Legnagyobb meglepetésére azok is porrá váltak néhány pillanat alatt, aztán kimentek a kapun és pillanatokkal később egy elhagyott épületben találták magukat. 
Ahogy hazafelé sétáltak azon gondolkozott, hogy vajon miféle borzalmakat élhetett át odalent. Eljön majd az idő, amikor elmeséli és túl jut a megrázkódtatáson? Változtat valamit az amúgy is ingatag lábakon álló kapcsolatukon? Legalább abban megnyugodhatott, hogy most már nem kell aggódniuk miatta. Elhatározta, hogy ezután végig rajta fogja tartani a szemét, nehogy megismétlődjön a dolog. Amint beléptek a kapun, a többiek kinyitották a bejárati ajtót és sorban megölelték a lányt. Az ablaküvegben látta meg, hogy mindketten kormosok és véresek.
Úgy tűnt Jan még mindig nem fogta fel, hogy ismét a földön van és megszabadult a pokoltól. Valahányszor Jaejoong vagy Haruma közelített felé, mindig reszketett és szűkölve húzódott el az érintéstől. Furcsállta, hogy egyedül őt ismerte fel és tőle fogadott el mindent, amit a többiek adtak neki. Lehetséges, hogy hozzá sokkal jobban kötődik, mint Hyung-jaihoz? Jan ránézett, ami egyet jelentett azzal, hogy szeretné a közelében tudni. Mindössze néhány lépésre volt tőle és úgy követte fel a lépcsőn, be a szobájába és onnan a fürdőbe. 

Teljesen kiakadva próbálta lemosni magáról a mocskot, mire megállította. - Hadd segítsek. - Ajánlotta fel és a lány el is fogadta. 

A zuhanyzóban megengedte a vizet, majd levetkőztette és bevezette a fülkébe. Gondolkodás nélkül ő is levetkőzött és csatlakozott hozzá, de esze ágában sem volt hozzáérni, ha nem akarta. Jan hatalmasat ugrott, amikor a hátát kezdte el mosni. Néhány pillanat múlva már minden ellenállása megszűnt és feloldódott. A hangulat is fagyosból hirtelen forróvá változott, ami kezdte feltüzelni. Meglepődött, amikor Jan megfogta egyik kezét és levezette a combjai közé, középső ujját a csiklójára helyezte és elkezdte mozgatni. Akaratlanul is nyögött egyet, amikor Jan jólesően felsóhajtott. 
Először lassan mozgatta ujját a csiklóján, aztán valamivel később felbátorodott és gyorsított a tempón. Lassan a falhoz vezette és kitolta a fenekét, mintha várna valamire. Jan az egyik kezével hátra nyúlt és megállapodott a férfiasságán, ami kőkeményen meredezett közöttük. Ujjait lassan mozgatta keménysége teljes hosszán, amitől hangosan felnyögött. Kezeik egy ütemben mozogtak és egy idő után kezdte érezni, hogy megállíthatatlanul közeledik vége felé. Már attól tartott, hogy elélvez, amikor Jan elhúzta a kezét és megtámaszkodott vele a falon. A keze még mindig a combjai között munkálkodott és Jan nagyot nyögött.

- Tedd be! - zihálta és ő megtette. Mindketten hangosan felnyögtek, de alig lökött néhányat, amikor a lány teste megfeszült és reszketni kezdett. Kihúzta kezét a combjai közül és megakart állni, de nem engedte. - Ne hagyd abba! - nyöszörögte és folytatta a mozgást. Alig néhány perc múlva reszketve ismét átlendült a határon, de tovább mozogtak.

Hirtelen megállt, megpördítette Jan-t, felkapta az ölébe és mielőtt ismét mozogni kezdett, megcsókolta. Szinte önkívületben nyögtek egymás szájába, amikor abbahagyta a mozgást, elzárta a csapot és kivonult vele a zuhanyfülkéből. Felkapott néhány törölközőt és menet közben szerelme hátára terítette az egyiket, majd úgy feküdtek be az ágyba. Azonnal kihasználta a lehetőséget és egy mozdulattal mélyebbre lökte magát a lányban, mindkettejük legnagyobb örömére. Jan önkívületben nyögött alatta, amikor erősebben kezdett nyögni és végig hozzábújt, amíg mindketten el nem élveztek. 

Legnagyobb meglepetésére Jan elsírta magát. Gyengéden letörölte a könnyeit, majd hozzábújt és gyengéden átölelte. Mikor megnyugodott, gyengéden végigsimított az arcán. - Ha beszélni akarsz róla, itt vagyok. - Biztosítani akarta róla, hogy számíthat rá. - Csak akkor mondd el, ha úgy érzed. - Nem válaszolt semmit, csak bólintott, aztán kényelmesen elhelyezkedtek az ágyban. Még egy ideig ébren volt, de amint meghallotta Jan egyenletes szuszogását, engedett a fáradtságnak és álomba merült.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése