2016. augusztus 25., csütörtök

2.rész - Rules ~ Szabályok

Valamikor hajnalban Changmin megéhezett. Halkan sétált ki a konyhába és a hűtőben keresgélt élelem után. Eltátotta a száját, amikor meglátta a megtömött hűtő tartalmát. Hatalmasat kordult a gyomra és még mielőtt kivehetett volna valamit, megjelentek a többiek is. Olajozott gépezetként vettek elő különböző alapanyagokat és munkálkodni kezdtek. Jan-t csak ritkán hagyták, hogy csináljon valamit a vállát díszítő nagy és vastag kötés miatt. Felcsillant a szeme, amikor Jaejoong elővett néhány tál étvágygerjesztőt. Legalább csillapíthatta a kínzó éhségét, míg az étel készült. A gáztűzhelyen beízesített darált hús főtt. Hyung-ja paradicsomot és egyéb nyalánkságokat vágott fel, Haruma-nak nevezett srác pedig a tésztát főzte. 

- Mit eszünk? - kérdezte az egyik étvágygerjesztőt majszolva.

- Lassagne lesz. - mondta mosolyogva Jaejoong és jó ízűt hümmögve simogatni kezdte a hasát.

Jan végig ott ült mellette és annyiban segített a fiúknak, hogy kóstolgatott és időnként ízesített, ha arra volt szükség. Az összeállításban is segédkezett a fiúknak és akkor már kezdett igazán éhes lenni. A hatalmas adag láttán alig várta, hogy végre ehessenek. A sütőből kiáramló finom illatoktól csak türelmetlenebb lett. Míg sült az étel, mind leültek és beszélgettek.

- Hyung! - szólította meg Jaejoong-ot. - Nemrég arról volt szó, hogy elmondod a szabályokat.

Jaejoong lemondóan sóhajtott egyet, ezzel jelezte, hogy elmondja amit annyira tudni akar. Minden idegszálával csak rá figyelt és rábízta a lányt Haruma-ékra. - A legelső szabály, hogy Hatcher-t nem bántasz! Ha nem tudjátok ki az, valamelyikünktől megkérdezitek! - Yunho-val egyszerre bólintottak. - A kettes: Sose álljatok Jan útjába és ne akadályozzátok, pláne ha elborul az agya! - Erre a mondatra nagyot kellett nyelnie. - Hármas: Maradjatok a közelében! Sosem tudni kikkel akadhattok össze. - Hyung-ja megállt néhány pillanatra és Jan-t nézte, aki Haruma-val beszélgetett valamiről, majd visszafordult és folytatta. - Ha harcba keveredtek, álljatok mellette! Mindig jól jön egy kis támogatás. Négyes: Sose becsüljétek le! - itt Jaejoong nagyot sóhajtott. - Van, hogy olyan dolgokat csinál, amik hajmeresztőek. - A fiú zavartan megvakarta a fejét. - Sose felejtsétek el, hogy nő, még akkor sem, ha átmegy pszichopatába! 

- Ezt hogy érted? - Muszáj volt megkérdeznie.

- Velük kedves és gyengéd, de olyan kegyetlenné is tud válni, amilyet életedben nem tapasztaltál és a legrosszabb az egészben, hogy sokszor élvezi is.

Yunho megfeszült. - Velünk is? - Nagyot sóhajtott. - Illetve veletek is?

Jaejoong elmosolyodott. - Csak az ellenségeivel. - A mondattól mindketten hangosan és megkönnyebbülten felsóhajtottak. - Megeshet, hogy abban az állapotban, amibe hamarosan belekerül nem lesz önmaga. Bármelyikőtöket elkaphatja az utcán és abból vérivástól kezdve szexig minden lehet! Óvatosan közelítsetek felé és hagyjátok, hogy azt csinálja, amit akar. Nem fog megölni! - kacsintott rájuk. Igyekezett feldolgozni az eddig elmondott szabályokat. Beszélgetésük végét a sütő pittyenése jelezte. Hyung-ja felpattant és kivette a sütőből a Lassagne-t.

Végre leültek enni. A többieket figyelve nagyon meglepődött, mert kettejükön kívül mind azt figyelték Jan hogy viselkedik. Vajon milyen állapotra utalhatott Hyung-ja nemrég? Mi fog történni? Talán a lény harapása okoz nála valami rendellenességet? Mindenre készen kell állnia, hogy jól végezhesse a dolgát. Miért mondta neki barátja, hogy a lány abban a bizonyos állapotban furcsán viselkedhet és ez abban nyilvánul meg, hogy a vérét veheti, sőt szex is lehet belőle? A mondat utolsó felére elpirult. Mi történne, ha valamelyik este megesne velük? Emlékezne rá Jan, hogy akkor együtt voltak? Jelentene neki valamit? Mire feleszmélt, már végeztek a "vacsorával".

Jan éppen felállt és a mosogató felé fordult, de Jaejoong megfogta a kezét és visszatartotta. - Mire készülsz? - kérdezte tőle számonkérően.

A lány kérdően nézett rá. - Szerinted? - kérdezett vissza. - Mosogatni!

- Bízd csak ránk és ülj vissza! - Még sosem látta ilyennek barátját. Olyan hangnemben szólt hozzá, amihez neki nem lenne mersze és látszott rajta, hogy ellentmond ha kell.

Jan mérgesen nézett rá. Látszott rajta, hogy cseppet sem tetszett neki a dolog, hogy korlátozták. - Egy kis mosogatásba nem halok bele! - Tátva maradt a szája, mert a másik két srác mosolyogva élvezte a műsort. Mi folyik itt? - Jan egy pillanat leforgása alatt megingott és megrázta a fejét. Látszott rajta, hogy valami nem stimmel.

Jaejoong finoman visszahúzta és leültette. A zihálás egyre csak fokozódott és a lány a fejéhez kapott. Gondolkodás nélkül felpattant. Odasétált hozzá, kezeit gyengéden az arcára helyezte és összeérintette a homlokukat. - Csak a hangomra figyelj! - Megpróbálta így megnyugtatni. Iszonyú fájdalmai voltak. Egyik különleges képessége az volt, hogy átérezte a fájdalmat és megpróbálta csillapítani. Gondolatban Jan ordított a fájdalomtól. Egy szürke világban voltak, ahol a fák feketék voltak és félhomály uralkodott. Megállt előtte és ugyanúgy megfogta az arcát, mint a való világban. - Nézz rám. - kérte tőle és amikor megtette, a szemei feketén izzottak. Mintha felismerte volna benne a fájdalomcsillapítás képességét. Bezárta közöttük a távolságot és hosszú csókba húzta.

Mikor elváltak egymástól, Jan még mindig zihált. - Köszönöm. - suttogta erőtlenül ajkaira.

- Szívesen. - pihegte vissza. - Fáj még? - Jan megrázta a fejét, amire elmosolyodott.

- Ez mi volt? - kérdezte Peter felháborodva, amiből úgy tűnt, hogy egy párt alkotnak. Yunho ugrott közéjük és Jan is beállt elé, hogy megvédhesse. - Nem válaszoltál!

- Állj le! - morogta a lány és mintha Peter visszavonulót fújt volna.

- Én is kíváncsi vagyok! - Haruma kijelentésére intett Yunho-nak, hogy vágjon bele a szokásos történetbe. 

- Különleges képességű lények vagyunk. - kezdte el magyarázni Hyung-ja. - Changmin képességei: a gyógyítás, gyorsaság, kiválóan bánik a tűzzel és emellett a csábítás mestere. - Jaejoong-ot kivéve a többiek meglepődtek.

- A tiéd mi? - Peter mérgesebb volt, mint korábban.

- Időfagyasztás, repülés és gondolatolvasás.

- Kamik vagytok? - Kérdezte Haruma. 

- Az micsoda? - Peter kérdésére mindenki egyszerre nézett rá.

- Japán istenségek. - válaszolta Jan. - Olyanok, mint nálunk a szentek vagy védelmezők ha úgy tetszik. 

- Nem tudjuk, hogy pontosan mik vagyunk, de Kamik tuti nem! - Jaejoong megválaszolta helyettük a kérdést. 

Jan hatalmasat ásított és elindult a szobák felé. A biztonság kedvéért utána ment és bekísérte, majd miután már biztosra vette, hogy az ágyában elaludt, halkan visszalopakodott a konyhához és a falnak lapulva hallgatta a többieket, ahogy róluk beszéltek. Először semmi érdekeset nem tudott meg, csak a szabályokat magyarázták meg bő lére eresztve, majd azután jöttek az érdekes dolgok, amiktől legyökerezett a lába. 

- Titeket nem zavar ez a hirtelen változás? - Peter hangjából sütött a féltékenység. - Mióta Changmin megjelent, néhány óra alatt közelebb került hozzá, mint mi évek alatt!

- Te most komolyan féltékeny vagy? - Haruma-nak nem tetszett a dolog és hallhatóan Jaejoong-nak sem, mert unottan sóhajtott fel.

- Majd én megmagyarázom neki kivel kezdjen ki! - lépteket hallott. Idegesen kapkodta a fejét, hogy hová bújhatna, de megoldották a helyzetet Hyung-jai.

- Egyes szabály: Sosem bántunk közülünk valót! - Peter léptei elcsendesedtek.

- Ő nem közénk való! - ordította a fiú.

- Tévedsz! Már akkor eldőlt, amikor Jan hagyta magát!

Bevillant előtte a sötét utca, ahol lefogta a lányt. Addig, amíg a lény fel nem bukkant azt hitte, hogy a kezében tartja a dolgokat, de Jan csak hagyta magát. Vajon miért?

- Rendben, maradok! - Jaejoong-nak igaza volt. Ha akarta volna, simán kiszabadulhatott volna a szorításából. - Elengednéd a kezem? Jobban esne, ha a derekam markolásznád! - Aztán ahogy a lény felbukkant, már cseppet sem volt annyira kedves és szórakozott. - Ha most nem engedsz el, megkeserülöd!

Ki lehet a lány? Mindent ki kell derítenie róla, ha azt akarja, hogy minden helyzetben tudja mit és hogyan kell csinálnia! Különleges lény lehet, ha mindenki fél tőle. Csak remélni tudta, hogy nem lesz olyan alkalom, amikor megtudhatja mennyire kegyetlen és vérszomjas.

- Hyung! - szólította meg Yunho az idősebbet. - Elmagyaráznád mi ez az egész?

- Egyenlőre még csak annyit mondhatok, hogy a szobában Jan kiválasztotta Changmin-t, ő pedig nemrég elfogadta. 

Ezután témát váltottak. Visszament az alvó lányhoz és leült az ágya szélére. Miközben nézte őt, elgondolkodott. Mit jelent az, hogy kiválasztotta? Mire és miért? Mi történt közöttük a szobában? Miért hiszik azt, hogy bármi köze is lehet hozzá? Miért gondolnak bele abba csókba többet, mint ami nyílvánvaló volt? Csak csillapította a fájdalmát és nem szerette el senkitől. Zavaros volt számára az egész. Mit hozott a fejükre azzal, hogy megpróbálta megvédeni őt? Hogy lehet, hogy őt sokkal erősebben érezte, mint a lényeket vagy a veszélyt?

2016. augusztus 23., kedd

1.rész - New Situation ~ Új helyzet

Hirtelen mozgásra kapta fel a fejét. Az övéi pillanatok alatt özönlötték el a környéket és takarították fel a mészárlás nyomait, csupán a nő vérbe fagyott testét hagyták a helyszínen. Megkönnyebbülten sóhajtott fel, miközben néhány ismerős arcot vélt felfedezni a segítségükre sietők között. Teljesen elfelejtkezett az őt fogva tartó fiúról és csak akkor kapcsolt, amikor visszarántotta az ölébe, miután megpróbált felállni. Megadóan felsóhajtott, majd még egyszer próbálkozott és akkor a betonba ütötte az egyik térdét. 

Türelmetlenül felsóhajtott, majd megforgatta a szemeit. - Rendben, maradok. - mondta unott hangon és újra fészkelődni kezdett. A fiú szinte azonnal reagált és szabad kezével megragadta a csípőjét, hogy ne mocoroghasson. - Elengednéd a kezem? - kérdezte türelmetlenül. Mélyen a szemeibe nézett és akkor megenyhült a hangja. - Jobban esne, ha a derekam markolásznád. - A fiú nagyot nyelt, majd bólogatott és a derekára csúsztatta mindkét kezét. Ígéretét betartva nem mozdult az öléből, sőt még csak meg sem fordult a fejében, hogy megszökjön. Tenyereit a fiú mellkasára tette és néhány pillanatra megtámasztotta magát, míg fejét hátra vetette és visszaváltozott emberré. 

Néhányan odamentek hozzá és meghajoltak előtte. Ő csak fejet hajtott előttük. - Jól vagy, Úrnőm?

Ideje sem volt válaszolni, mert megjelent egy Lucian vérvonalából. - Jan! - üvöltötte, míg oda nem ért hozzájuk. Alaposan végigmérte. - Hála az Égnek, hogy nem esett bajod!

Elmosolyodott. Jól esett neki, hogy minden alkalommal ennyire aggódtak érte. A meghitt pillanatot néhány tető darab puffanása szakította meg. Felpillantva meglátta a lényt, amelyik korábban a fiú miatt meglógott előle. Lassan lehajolt a fiúhoz és belesuttogott a fülébe. - Ha most nem engedsz el, megkeserülöd! - Az utolsó szó már túlvilági morgással hagyta el a száját és akkor megszűnt a derekán a szorítás. 

Egyetlen mozdulattal lökte el magát a fiútól, majd kapta el a lényt és leterítette. Szabadulni akart, majd ráordított és a dög felvisított a félelemtől. Először azon gondolkodott, hogy hogyan fogja apró cafatokra tépni, miután megtudta tőle amit akart, de megfordult a fejében, hogy mi lenne, ha többet profitálhatna belőle. Bal kezével megragadta a nyakát, majd a testét kinyomva és a fejét az égnek meresztve várt, amíg állkapcsa kellően megnyúlt, majd gondolkodás nélkül belemélyesztette a fogait és kitépett egy darabot belőle. Vérét úgy nyelte, mintha jó ideje nem ivott volna és a húsdarabon is élvezettel rágódott. 
Ekkor olyan dolgot tett, amitől a többiek azonnal felsóhajtottak félelmükben. Egyszerre ajánlotta fel a bal karját és a nyakát, hogy választhasson melyikbe mélyesztheti bele a fogát. Tervei voltak a lénnyel, de ezt majd csak akkor mondja el a többieknek, ha itt az ideje. Néhány belégzéssel felkészült az érzésre, amikor azok a tűhegyes fogak a húsába mélyednek és amikor ez megtörtént, csak halkan nyöszörgött egyet. Levegőért kapkodott és beletelt egy kis időbe, míg megszokta az érzést és a tüdeje kezdett megtelni levegővel. A lény nyála csípte a belsőjét és képtelen volt tenni a könnyei ellen. Legszívesebben ellökte volna magától, de ahhoz, hogy sikerüljön amit tervezett, el kellett tűrnie a fájdalmat. 
Nagyot mordulva lökte magát neki a legközelebb lévő falnak, miután a lény elengedte és hagyta, hogy elmenjen. Lehunyta a szemeit és próbálta összeszedni magát. A fiú, aki korábban leteperte lassan odasétált hozzá és leült mellé. Ekkor vadászott elő a táskájából egy tasak vért és szipolyozni kezdte. A másik srác is követte társa példáját és leült a másik oldalára. Percekig csendben voltak, majd amikor odanyújtottak neki egy újabbat, akkor szólalt meg az egyikük.

- Ez őrültség volt! - korholta meg finoman a sötétebb hajú.

Megrángatta a vállát, majd fejét felé fordította és ránézett. - Lehet, de csak így van esélyünk!

- Te tényleg nem vagy semmi! - jelentette ki a férfi. - Ezt bevállalni a családért. - csóválta a fejét. - Nő létedre elég tökös vagy!

Hallotta, hogy valaki rohan feléjük, majd elhúzta a száját, amikor felismerte Jaejoong-ot az illetőben. Egy kötszeres láda és egy tasak vér volt a kezében. Míg kiszívta, addig a sebeit is ellátták. Nagy nehezen felállt és megindult a csapat felé, de Jaejoong végig mellette volt és valamit sutyorgott a két másik sráccal. Biztosra vette, hogy ismerik egymást, hisz akkor mikor tudott figyelni a régi szép időkről beszélgettek. Nem számolta mennyi ideig tartott hazaérniük gyalog, de akár csukott szemmel is odatalált volna. Kezével legyintett egyet és a kapu kitárult. Nagyokat fújtatott, mikor a lépcsőkön menetelt felfelé, de nem hagyta, hogy vigyék. Nem akarta, hogy mindenki megtudja mennyire megviseli a harapás, amit a lénytől kapott.
Szinte automatikusan a nagy terembe mentek, ahol már várta őket Lucian. A kandallóban ropogott a tűz és kellemes hangulatvilágítást adott. Sorban bevonultak a szobába és ki hova tudott, leült. Jaejoong a kanapénál állt, pontosan mögötte és a vállait simogatta. Rábízta magát és akkor sem ugrott fel, amikor meglátta Lucian vérszomjas arcát. Megfeszült, de mást nem reagált rá. A két új fiú szinte megfagyott és szűköltek mellette. Dacosan állta eredője égető pillantását és egy percre sem figyelt másra. A fiúk szíve kihagyott néhány ütemet, amikor ráordított és nagyot ugrottak a kanapén. 

- Meggondolatlan voltál! - vicsorogta eredője. - Meg is halhattál volna!

- Azt tettem, amit kellett! - morogta Lucian-nek.

- Bele kellett keveredned a vadászatukba? - Ragadta meg a tarkóját, hogy végig a szemeibe nézhessen.

Gúnyosan kuncogott egyet. - A talpnyalód nem mondta el, hogy egyikünket megölték? 

- Erről nincs tudomásom. - Gyilkos pillantásától a férfi szűkölni kezdett. 

Látszott rajta, hogy valamin nagyon gondolkodik, amivel megúszhatja eredője büntetését. - Azt nem mondta el mit tett? - Lucian közelebb hajolt hozzá és megszagolta. - Hagyta, hogy a démonok legaljának egyike megharapja!

A két fiú felállt, amikor Jaejoong megindult, hogy elkapja az árulót és a földig verje. Hiába integetett vagy krákogott neki, mintha meg sem hallotta volna. Minden lépéssel egyre közelebb került a férfihez. - Jaejoong! - mordult rá és akkor mintha kitisztult volna a feje. Intett neki, hogy ne tegye és megállt, mindössze két méterrel előtte. Tekintetét a férfi felé irányította és hagyta, hogy előjöjjön belőle a szörnyeteg. - Ahelyett, hogy nekem duruzsolsz és a hátam mögött bemószerolsz, inkább azzal kellene foglalkoznod, hogy közülünk nehogy kinyírjon valaki!

- Mit duruzsol neked? - érdeklődött Lucian.

- Leakarja dumálni róla a bugyiját! - mondta dühösen Jaejoong. - Ha nem sikerül, megy árulkodni és hazudozni! - A fiú egy pillanatig sem vette le szemét az árulóról. - Légyszi, hadd üssem meg!

Az ajtó hirtelen kinyílt és belépett rajta valaki, aki Jaejoong és az áruló között állt meg. - Majd én megteszem! - Jelentette ki, és akkorát behúzott, hogy a fal kicsit behorpadt. - Megmondtam, hogy kitaposom a beled, ha a közelében látlak!

A férfi lassan felállt és miközben letörölte a szájáról a vért, kuncogni kezdett. - A jó öreg Peter! - gúnyolódott. - Megvédi a csaját, aki már ki tudja hánynak nyitotta szét a lábát!

- Pofa be! - csattant fel Jaejoong. - Lekurváztad az eredőnket, köcsög? - Gyomron térdelte és fuldokolva ismét a falnál kötött ki. - Tanuld meg hol a helyed!

Philip vért köpött és nevetni kezdett. - Nektek kellene visszavenni magatokból! - köhögni kezdett. - Ha úgy nézzük, én dirigálok nektek. 

A magasabbik szemével villámokat szórt mérgében, majd megindult feléjük, de még idejében elkapta. - Nem éri meg! - próbálta lenyugtatni magát és nagyot sóhajtott. Megforgatta a szemeit, de megállta, hogy ne rontson neki. Eleget kapott a másik két fiútól.

Mindannyiuk eredője ott hagyta őket és a férfihez lépett. - Philip, szerinted ki lesz a főnök, ha én visszavonulok vagy meghalok? - úgy hajolt hozzá közelebb, mintha az áldozatával játszana. Látta a pillanatot a férfi szemében, amikor ráébredt, hogy nem lehet főnök, mert születési jogán neki jár az örökség. - Ha még egyszer Jan ellen teszel valamit, én magam foglak megölni!

Elégedetten mosolygott maga elé. Eredője végre az volt, akire felnézett korábban. Jaejoong és Peter megálltak mellette. Szinte automatikusan ölelte át a magasabb fiút és úgy nézett a többiekre.  

Jaejoong visszament hozzá és gyengéden magához húzta, kiszakítva a fiú karjaiból, aki utána nyúlt. Finoman felemelte a pólóját, hogy megnézhesse a sebet. A kötés teljesen átázott. - Ezt át kell kötözni! - jelentette ki sziszegve. Eredője bólintott neki és tudomásul vette, hogy valamit meg akarnak tárgyalni, amihez egyenlőre semmi köze. - Valaki már vár rád. - folytatta Jae lágy hangon. - Ő majd ellát, míg vissza nem érünk. - Válaszul csak elmosolyodott. Utoljára még visszanézett mindenkire, aztán elindult.

Lassan szelte a lépcsőfokokat az emeletig és igyekezett gondolatban biztatni magát. Mikor belépett a szárnyukba, ahol a vérvonala tagjaival lakott, lábai legyökereztek az ajtó előtt, amikor meglátta azt a valakit, akit Jaejoong említett nemrég. A szívdöglesztő srác bugyiszaggatóan vigyorgott rá. Kezeiben a kötszeres dobozt és a fertőtlenítőt lóbálta. Mosolyogva vetődött mellé.

Jaejoong dacosan állta Lucian pillantását és várta, hogy miért kellett ott maradniuk mind a négyüknek. Legalább száz dolog fordult meg a fejében, ami magyarázatot adhatott rá. Ha Jan-ről volt szó, mindig aggódott, mert a férfi legtöbbször hajmeresztő dolgokat talált ki, amik cseppet sem voltak ínyére. Néhány percig sétált körülöttük és közben ő lassan odasétált két régi barátjához. Finoman jelezte nekik, hogy ne aggódjanak, mert megvédi őket ha kell és Peter is átsétált hozzájuk. 

Lucian végül megállt előttük és alaposan szemügyre vette őket. - Ti Jaejoong barátai vagytok?

- Igen. - mondták egyszerre mindhárman.

- Megbízhatók? - Lucian kérdésére összeráncolta a szemöldökét. 

- Az életemet is a kezükbe adnám. - Láthatóan a mondatával meggyőzte a férfit.

- Mi a nevetek?

Idősebbik barátja nagy nehezen meg mert szólalni, amikor bólintott. - Én Yunho vagyok, ő pedig Changmin. - A mondat után mindketten meghajoltak.  

Changmin rettegett attól, ami ezután jött. Lehetséges, hogy meg akarta tudni a nevüket mielőtt megöli őket? Hiba volt hagyni, hogy a lány a szörnyeteghez menjen és megharaptassa magát vele! Vajon hagyná, hogy a férfi megtegye? Érezte magán az illatát és melegség töltötte el, amikor visszagondolt arra, hogy átölelte. Mit jelenthet ez? 

- Szeretném, ha ti vigyáznátok rá, amikor elhagyja a területünket. - A mondat meglepte és ez jót jelenthetett, mert Jaejoong megkönnyebbülten sóhajtott fel. Hyung-ja kikérte a véleményét, mielőtt bármit is válaszoltak az ajánlatra. Beleegyezően bólintott és akkor a lány testőreivé váltak. - A fiúk majd elmondják a szabályokat.  

Illedelmesen meghajoltak és távoztak a szobából. Fogalma sem volt róla, hogy hová kísérték őket és csak az vigasztalta, hogy két barátja vele volt. A másik srác cseppet sem tetszett neki. Érezte, hogy néhányszor még össze fogják akasztani a bajszukat valami miatt. A korábbi szobából egy folyosó vezetett ki, aminek mindkét oldalán ajtók voltak. Minden bizonnyal szobák lehettek. A végén egy hatalmas, két oldalon közlekedhető lépcső volt, aminek a bal oldalán sétáltak fel. Ott egy hatalmas ajtó volt, ami egy újabb folyosóhoz vezetett. Legnagyobb meglepetésére abban a szárnyban semmi sem volt hivalkodó vagy rikító. A falak kellemesen meleg színekben pompáztak és bútorok is kényelmesnek tűntek. Egy újabb kanyar után egy nagy hallhoz hasonlító helyiségbe értek. Jaejoong félrehívta valamiért Yunho-t és a másik srác is eltűnt a szemben lévő ajtó mögött. Tátott szájjal bámult maga körül. Szemből hangokat hallott kiszűrődni.

- Hatalmas hülyeséget csináltál! - korholt valakit a srác, aki korábban velük volt. - Eddig senki sem bírta ki a rád váró rettenetet.

- Ez bántó volt! - A lány hangjára melegség járta át a szívét. Arra késztette, hogy finoman belessen.   

- Hiába! - legyintett egy számára ismeretlen, hosszú hajú srác.

A lány sebe messziről is borzalmasnak tűnt. A kötés folyton átvérzett és az ismeretlen srác állandóan átkötözte. Végül megunta és olyan kötést rakott rá, amin nem üt át a vér és nem ken össze semmit. A vért folyamatosan adták neki, de nem hatott. Arra lett figyelmes, hogy valaki finoman betolja az ajtón és két barátja megállt mellette. A lány kérdően nézett mindhármójukra.

- Srácok, ők itt Yunho és Changmin. - Egyszerre hajoltak meg. - Jan testőrei lesznek, míg a végére járunk a dolgoknak. - A levegő hirtelen megfagyott körülöttük. Már a legrosszabbtól tartott, amikor a lány elmosolyodott. - Fiúk, hosszú hajú barátunk Haruma és Jan-t már ismeritek.

Egy újabb srác lépett be a helyiségbe. - Add ide! - mart el minden lehetséges vérrel teli vagy félig lévő tasakot és egy poharat nyomott a kezébe. - Pia kell neki, nem vér! - Egy üveg volt a másik kezében és töltött Jan-nek is, majd magának. - Ökör iszik magában. - mondta, majd egyszerre felhajtották a szeszes italt.